Az UTCA projektet mindig olyan módon próbáltuk élőben bemutatni, hogy az könnyen értékelhető legyen, ez pedig a webes felület segítségével lehetséges. Tévedés lenne viszont azt hinni, ez csak “hab a tortán”, a nagy feladatokat kiegészítő, könnyed 5%. Ilyen felületet, illetve az azt kiszolgáló adatbázist életre kelteni ugyanolyan komoly programozói munka, mint a rekordbetöltés, a duplumellenőrzés vagy a statisztika megvalósítása. Az UTCA webes felülete, amellett hogy olyan, amilyen – szerintünk mind könyvtárosoknak, mind olvasóknak nagyon hasznos és kézreálló eszköz - a MOKKA tanulmány által elvárt maximum 1000 kérés/perc teljesítmény közel háromszorosát képes szinte villanásnyi válaszidőkkel kiszolgálni, átlagos szerver hardveren. Ez a MOKKA jelenlegi terhelésének 40-szerese. Nem piskóta, nem is hab.
Szívesen demonstráltuk volna olyan háttérfolyamatok működését, sebességét is, melyek nyilvánvalóan fontos részei a közös katalogizálásnak, mint a rekordok betöltése, duplumok kezelése vagy a Z39.50 és “Z39.58″ szerverek működése – de ezek egyrészt nem mutatnak olyan jól a vásznon, másrészt a webes felülethez hasonló teljességgel megvalósítani azokat képtelenség lett volna a könyvtárak adatbázisaihoz, forrás rekordjaikhoz való direkt hozzáférés nélkül. Ez a lehetőség sajnos csak a jelenlegi szállítónak adott. Mi ehelyett a MOKKA adatbázisának újrafeldolgozásával hoztuk létre az UTCA prototípust, kihagyva a betöltés megvalósítását. A TMT 2010/1-es számában a kihagyott lépésekkel kapcsolatos elképzeléseinket is alaposan ismertettük. Ezen feladatokkal kapcsolatos munkamódszerünk hasonlatos lenne a felület létrehozása során alkalmazottakkal. A feladatok újragondolása, esetenként határozott szakítás a megszokott, de elavult módszerekkel, valamint költséghatékony, megbízható, készen rendelkezésünkre álló nyílt forráskódú komponensek használata.
Időközben viszont nekünk is leesett: a MOKKA továbbfejlesztése jelenleg inkább az eredeti, ‘97-es célok korrekt megvalósítására irányul, nem valamiféle “nagy ugrásra”. Ez érthető, hisz azokra tényleg szükség van, jó célok voltak, ma is aktuálisak, hatékony megvalósításuk nélkül pedig továbblépni sem lehetne – még ha kéne, akkor sem. Ezért most stratégiát váltunk: a szükséges újításokon való rágódás helyett a közbeszerzési pályázatban kiírt feladatokra koncentrálunk. A pályázat lehetséges értékelési szempontjaival kapcsolatban ugyan szkeptikusak vagyunk, de azon leszünk, hogy azokat minél jobban teljesítsük. A kérdés az, hogyan lehet majd felelősen, a könyvtárügy egészének érdekeit szem előtt tartva választani a pályázók közül, ha viszonylag alacsonyan van a léc, és azokat lényegében bárki meg tudja ugorni az érdekelt felek közül. További könnyítés, hogy a részletes rendszertervet már csak mint nyertes kell kidolgozni – ennek megírása nem előfeltétele a pályázásnak, pedig az segítette volna a pályázók felkészültségének megítélését.

Az UTCA projektet legutóbb a debreceni Networkshop konferencián mutattuk be, a fenti allegorikus nyitóképpel. Az előadás videofelvétele hamarosan megtekinthető lesz az NIIF videó archívumában. Az utcaképen pénzszállító autó, behajtani tilos tábla, csúnya-de-modern elektromos autó, fizetős, de környezetbarát autóknak ingyenes parkolás, csatornafedelek… és a lényeg, a sárga rendszámos hibrid autó, mely számunkra régi és új, MOKKA és ODR, közös katalógus és virtuális, olvasói és szakmai szolgáltatás, valamint a könyvtár és az informatika együttműködés-igényét és összebékíthetőségét szimbolizálja – mi ezeken dolgozunk.
A prototípus nyilvános elérhetővé tételét végül elhalasztottuk. Ha a közbeszerzési eljárás lehetővé teszi, azt a beadott pályázatunkkal egyetemben, röviddel a beadási határidő után szeretnénk közkinccsé tenni.
nincs hozzászólás —
Kategória: prototípus —
UTCA @ 11:58 de.
Mi lesz, ha sok-sok év után a MOKKA-t nem az e-Corvina fogja fejleszteni és üzemeltetni? Árván maradnak majd az ilyen IKR-t használó könyvtárak? Most ők lesznek azok, akik a szükségesnél több nehézséggel fognak találkozni? Esetleg az anyacég ismét létrehoz egy alternatív közös katalógust, csak hogy az immár nem e-Corvina alapú MOKKA helyett továbbra is legyen egy a saját rendszerével jól együttműködő rekordkicserélő központja? Jogosak-e ezek az aggodalmak?
Kompatibilis lehet-e egy új rendszer a mostanival? Véleményünk szerint igen. Az UTCA konzorcium ugyanis olyan technológiával rendelkezik, mely megvalósítja a kritikus e-Corvina-specifikus funkciókat, sőt javítani tud azok minőségén is. Az UTCA katalógus “sima” e-Corvina kliens programmal is elérhető, ugyanúgy lehet benne keresni, rekordokat le- és feltölteni, mint a jelenlegi MOKKA rendszerből – miközben az adatok közvetlenül az UTCA adatbázisából érkeznek.
A jelenlegi MOKKA az e-Corvina saját, Java alapú kliensével megszólítva is viszonylag gyenge válaszidőket produkál a keresésekre, és ahogy az alábbi ábrán látszik, az egyes példányok státuszait sem képes helyben megjeleníteni – úgy, ahogy azt az egykönyvtáras rendszereinél tudja. A Java alapú kliensben az OPAC-kal ellentétben még linkek sincsenek az eredeti katalógusokra. Az e-Corvinás könyvtárak viszont akkor is ezt használják nap mint nap, így nem lehet figyelmen kívül hagyni őket.

Láss csodát!
Nekik segít az említett techológiánk, amely lehetővé teszi, hogy ugyanazzal a “szabványos”, e-Corvina által fejlesztett, Java alapú klienssel csatlakozni lehessen az UTCA alapú MOKKA adatbázishoz is. Ha ezt tesszük, a keresésekre gyorsabban kapunk válaszokat, sőt, közvetlenül az e-Corvina kliensen belül is láthatjuk a tagkönyvtárakban elérhető példányok aktuális státuszait is – úgyanúgy, ahogy azt az UTCA webes felületén is lehet majd, néhány másodperces várakozás után.

Az “ismerős” státusz ablakban, amiben mondjuk a FSZEK adatbázisához kapcsolódva az egyes fiókkönyvtárakban elérhető példányok státuszait láthattuk eddig, az UTCA-hoz kapcsolódva az egyes MOKKA-tagkönyvtárak példányai látszanak majd, a fiókkönyvtárak helyén a könyvtárakkal…

Ezt a jelenleg tesztelés és fejlesztés alatt álló lehetőséget, a webes interfészhez hasonlóan, publikusan elérhető prototípussal fogjuk demonstrálni. A kipróbálás meglehetősen egyszerű lesz: az interneten egyébként is elérhető e-Corvina klienst konfiguráltuk át úgy, hogy az alapértelmezésben az UTCA adatbázishoz kapcsolódjon. Ez anélkül lehetséges, hogy bármilyen, az e-Corvina által kifejlesztett komponenst módosítani kéne, vagy a saját szerverünkre másolni.
A szomszéd kertje mindig zöldebb?
Kicsit olyan ez, mint az eredetinél tartósabb, utángyártott akku a mobiltelefonunkhoz. Az alkalmazott technikai megoldás egyébként széleskörűen alkalmazott az informatikában, ha régebbi, vagy egymással nem kommunikáló rendszerek összebékítése a feladat. Így futtathatóak például régi C64-es játékok a legmodernebb PC-ken is. A mi technológiánk létrehozásához ráadásul semmilyen illegális eszközre nem volt szükség, nem törtünk fel vagy fejtettünk vissza semmilyen kódot, amit e-Corvina hozott létre. A fonalat egyébként tovább is lehetne göngyölíteni: könnyedén készíthető lenne pl. olyan virtuális közös kereső, mely az e-Corvinás könyvtárakat kapcsolja össze úgy, hogy azokban egyszerre lehessen keresni, és még a stáuszokat is látni – de végülis nem ez a célunk, hanem a MOKKA megújítása. Az, hogy az informatikában minden virtuális, hatalmas lehetőségeket rejt magában. Virtuális hegyeket akár egy gombnyomással is meg lehet mozdítani, a valósakat ugye nem, vagy legalábbis nem békés eszközökkel. Kicsit olyan ez, mint a LEGO.
Technikai háttér
Az e-Corvinás könyvtárak a MOKKA adatbázisát nem Z39.50 interfészen keresztül, hanem egy speciális háziszabványon keresztül érik el. Ezen keresztül ugyanolyan könnyen érik el a MOKKA-t, mint bármely más, a sajátjukkal azonos rendszert használó könyvtár adatbázisát, ugyanolyan munkafolyamat során tudnak abból rekorodokat átvenni – úgymond “otthon érezhetik megukat”. E háziszabvány dokumentációja nyilvánosan nem elérhető, kliensként mégis képes azt használni mind a Monguz rendszer, mind saját fejlesztésünk, a konyvtar.hu virtuális közös keresője is. Az UTCA projekt ezen annyival lép túl, hogy nem csak fogadni, de küldeni is tud rekordokat e protokollon át, vagyis képes a jelenlegi e-Corvina alapú MOKKA lecserélésére úgy, hogy azt az e-Corvinás könyvtárak észre sem veszik, vagy ha igen, hát azt, hogy további funkciók állnak rendelkezésükre.
Fogunk még hasonlóan motorháztető alatti témával jelentkezni, hogy bemutassuk, az UTCA projekt nem csak a gyors, kényelmes és közösségi webes felületből áll, hanem egy országos jelentőségű központi szolgáltatás megvalósításához és üzemeltetéséhez szükséges háttértechnológiákkal is.
nincs hozzászólás —
Kategória: prototípus —
UTCA @ 12:08 de.